Top Social

My first post / Az első bejegyzésem :)

Tuesday, September 28, 2010
Hey Everyone :)
Welcome to my blog, this is my first post. I will be writing in 2 languages: english and hungarian. I speak french and a little german too, but I guess a 4 language blog would be too long, and tiring to write :) I hope noone feels discriminated by this. Hungarian is my mother tongue, and the reason I dont write just in english, because there are a lot of girl in my country who have no idea how to dress original, they still think that fashion equals Mayo Chix :D (well this is a hungarian brand, but I try to post some pictures later where you will understand what im talking about.)

Kedves Olvasóim :)
Üdvözöllek Titeket a blogomon, ez az első bejegyzésem. Két nyelven fogok írni: magyarul és angolul. Beszélek franciául és egy kicsit németül is, de azt hiszem 4 nyelven blogot írni nem csak nagyon hosszú de fárasztó is lenne :D Remélem ettől nem érzi magát senki sem hátrányosan megkülönböztetve. A magyar az anyanyelvem, és az ok amiért nem csak angolul írok, az az, hogy rengeteg lány itt Magyarországon nincs tisztában az egyedi öltözködés fogalmával, még mindig azt hiszik hogy divat=mayo chix.

I'm a student and I made this blog, because in most of my spare time, when I sit in front of my laptop I'm mostly watching fashion sites. Fashion is my passion, it keeps me amused, happy and makes me try to think creative. I dont have any bad habits, so I guess I can afford this, it doesnt kill me, make me fat or ugly, instead: I become prettier and better with it :)
This blog-thing is not a novelty, and didnt start to think about it recently. I always wanted a blog, I think I even had one in the past, it was about my life, school, everyday life, so boring stuff for average people. I love writing, Im kind of a graphomaniac. The loving for writing came from my early childhood: my mum wrote a diary in my name, what happened with us on an average day, and she wrote for me till I learnt how to write. So since the age of 4, I was always writing something. I think so far, I filled about 6 little books with my lines. But these are personal things, which are only interesting for me, and not something from which other people can learn or can relate to. So I had to wait 21 years to find a topic what millions of people love on the planet and which I think I could write in an interesting way.
Today's picture is the first picture, what they ever took of me for the publicity: there is a site, www.cotcot.hu, a hungarian magazine for trend-lovers, which organized a fashion-market. It was totally free: you had to bring all your old clothes, which were still wearable, just you got bored with them, and you could exchange them with other girls (or boys) so you could refresh your warderobe without spending a single penny :) I love streetfashion sites, and this online magazine has a streetfashion cloumn, which I checked daily since the beginnings (2008). When I went to this fashion market (cotcot bazaar), they immediately noticed me and asked if I let them to photograph me :) I immediately replied: YES! :D It was such a great honour, to be put in a magazine which you read daily and dream about being a part of it one day.
So I didnt just came home with tons of new pieces of clothes, but also a lifetime experience, that someone finally noticed me and liked my outfit. The next day, the surprise was even bigger, when I got tons of positive comments :D You have to know, that on this site, and especially this column, people are critisizing quite harsh and sometimes rude, so who accepts to be photographed, accepts all the criticizing and bad comments too. They dont give positive notes easily. Of course I got some negative ones, but they werent that bad, as they usually are, at other pictures.
The point in a streetfashion site or column is, that the person who is photographed, usually dont know that they will be photographed that day. Just picks something randomly from their closet, goes out to the street, and accidentally bumps into a photographer of some fashion site or magazine, and if their style is unique and individual, they will appear on the site or magazine! So when they picked me and I appeared on cotcot.hu, they accused me I knew that there will be a photographer, I dressed up so fierce on purpose, but I wouldnt wear that to the street, on a usual weekday, so this is not really streetfashion, its just artificial. Well, dear readers, you will see on this blog that I'm always true to myself, so I only wear something that I feel thats really me. I always put my mood, my favourite colours, some humour sometimes and of course the actual fashion into one outfit. I feel myself bad when I go out to the street in something that I dont feel like its ME. This doesnt mean that I wouldnt wear a borrowed piece, the point is that it should go with my style.
So my blog will be like a streetfashion site, just with only one model - myself :) This way I can be the main character, which kind of caresses my ego, and I dont have to wait for fashion photographers to notice me, I'm gonna publish myself :) My other goal is to "wake up the sleeping youth" in Hungary, to inspire them in some way, because they dont seem to understand the point in fashion. They wear clothes that dont fit their figure, skinny and plump wear the same skinny jeans, leggings and dresses. They wear what they see in the shop windows. But let me ask you: WHO WANTS TO DRESS LIKE A SHOP ASSISTANT? Dont listen to them when its obvious you look horrible in an outfit, but they tell you to buy it cos you look like a model. You know, if they sell something, they write their clothes on the label of the piece, and they get bonus for selling it and "helping you".
People abroad are much more open minded to new things and unique style, than here in Hungary. If you go out to the street in something wild, they stare at you, whisper behind your back, or some rude ones throw harsh comments in your face and they even laugh and smile at you. That's what mostly happens to me. But I rather be myself and be hated for it, than to act for someones love. So I just wear what I wear. People tell me I dress too fierce, but here is my answer: there may be some people who dont care about fashion, and always wear the same (boring) jeans-tshirt combo. They shouldnt wear extreme clothes just because the fashion tells them so, because you can only look good if you dress in pieces that you find comfortable, you can relate to and that goes to your image. In my opinion, variety is what makes life so beautiful. I wonder, why most people find something striking that is just individual. This is mostly a problem in Hungary. So I dont make a secret out of my dream, that I want to move abroad. Maybe I can open your minds too and if I change just one persons opinion about dressing up and they will dare to take something that is not the usual jeans-tshirt-converse, then I reached my goal :) I wish you a pleasent pastime on my blog. If you want to use my pictures, please let me know. Sorry for the grammar mistakes, English is NOT my mother tongue.
XOXO,
Lidia.

Jelenleg tanuló vagyok, és azért csináltam ezt a blogot, mert a szabadidőm nagyrészében, amikor leülök a laptop elé, többnyire divattal foglalkozó oldalakat nézegetek. Nekem a divat a szenvedélyem, ez tesz boldoggá, szórakoztat és segít kiélni a kreativitásom. Mivel nincsenek rossz szokásaim, azt hiszem megengedhetem ezt magamnak, elvégre nem öl meg, nem hízlal vagy tesz csúnyává, ellenkezőleg: szebb és jobb leszek tőle :)
Ez a blogolás nem újdonság már rég, és én sem mostanában kezdtem fontolgatni hogy elkezdem. Mindig is akartam blogot, azt hiszem volt is régen, az akkori életemet írtam le, naplószerűen, mindig az aznapi történéseket: iskola, szülők, szerelmek. De ez csak számomra volt érdekes és inkább magamnak csináltam. Imádok írni, mondhatjuk hogy grafomán vagyok. Az írás szeretete kisgyerekkoromból ered: édesanyám írt a nevemben naplót, hogy mik történtek velünk és addig írt helyettem míg meg nem tanultam írni. Így 4 éves korom óta írok mindig valamit. Azt hiszem már kb. 6 naplót töltöttem meg soraimmal. De ezek személyes dolgok, amik szintén csak nekem érdekesek, és nem olyan amit szívesen tárnék a nagyközönség elé. Így vártam türelmesen egy témára, 21 éven át, hogy találjak valamit, ami rajtam kívül még többmillió ember számára érdekes és amiről úgy érzem izgalmas dolgokat tudnék írni.
A mai kép az első olyan kép, ami valaha készült rólam a nyilvánosságnak. Van egy oldal, a www.cotcot.hu, egy magyar internetes magazin trend-kedvelőknek, ami szervezett egy kis divatpiacot. Ez teljesen ingyenes volt: elvihetted az összes régi ruháidat, amik persze még hordhatóak voltak, csak pl. meguntad, kinőtted és csereberélhettél a többi lánnyal (fiúval) és így felújíthattad egy kicsit a ruhatáradat anélkül hogy egy fillért is költöttél volna.
Imádom a streetfashion oldalakat, és ennek az internetes magazinnak van egy streetfashion (utcai divat) rovata, amit naponta követtem a kezdetektől (2008). Amikor elmentem erre a divat-piacra (cotcot bazár), azonnal felfigyeltek rám és megkérdezték hogy lefotózhatnak-e. A válaszom egy azonnali IGEN! volt :D Hatalmas megtiszteltetés, ha betesznek egy magazinba, amit napi szinten figyelemmel kísérsz, és bevallom én is sokat álmodoztam erről.
Tehát nemcsak egy tonna új cuccal tértem haza, hanem egy életreszóló élménnyel is: hogy valaki végre felfedezett, illetve tetszett neki az összeállításom. Következő nap még nagyobb meglepetés ért, mikor rengeteg pozitív komment érkezett a képem alá amit feltöltöttek a délelőtt folyamán. Tudnotok kell, hogy ezen az oldalon és főleg ennél a rovatnál az emberek eléggé kíméletlenül és néha bunkó módon kritizálnak egyes embereket, így aki beleegyezik abba hogy lefotózzák,  elfogadja azt is hogy később kritikákat és gonosz kommenteket kaphat. Itt nem adják a jó jegyet könnyen. Természetesen én is kaptam negatív kritikát de nem voltak olyan szörnyűek mint általában, a többi képnél.
A streetfashion blogok lényege, hogy a személy akit lefotóznak, általában nem tud arról hogy aznap lefotózzák majd. Csak kiválaszt valamit véletlenszerűen a gardróbjából, kimegy az utcára és véletlenül belebotlik egy fotósba valamilyen divatoldaltól vagy magazintól, és ha elég különleges és egyedi a stílusa, megjelentetik a képét az oldalon. Amikor engem kiválasztottak és felkerültem a cotcot.hu-ra, azzal vádoltak meg, hogy tudtam, hogy lesz fotós, direkt öltöztem ennyire kirívóan, de tuti nem így járok az utcára egy átlag hétköznapon, így ez nem is igazi streetfashion, hanem mű.
Nos, kedves olvasók, látni fogjátok a blogon, hogy mindig hű leszek önmagamhoz, így csak olyan ruhákat fogok viselni, ami igazán én vagyok. Mindig beleteszem az aktuális hangulatom, kedvenc színeim, néha egy kis humort és természetesen az aktuális divatot egy szettbe. Rosszul is érzem magam, amikor nem érzem magaménak a ruhát ami rajtam van. Ez ettől persze lehet akár kölcsön ruha is, a lényeg az, hogy menjen a stílusomhoz és azonosulni tudjak vele.
A blogom tehát olyan lesz mint egy streetfashion oldal, azzal a különbséggel hogy csak egy modellje lesz: ÉN :) Így én lehetek a főszereplő, ami egyszersmind simogatja az egómat és nem kell a divatfotósokra sem várnom hogy felfigyeljenek rám, saját magamat fogom publikálni :) A másik célom hogy "felkeltsem az alvó fiatalságot" Magyarországon, hogy inspiráljam őket, mert nem úgy tűnik, hogy értik a divat lényegét. Olyan ruhákat hordanak amik nem illenek az alakjukhoz, vékony és duci ugyanazt a skinny farmert, leggingst és ruhákat hordja. Azt hordják amit a kirakatban látnak. De kérdem én: KI AKAR ÚGY ÖLTÖZNI MINT EGY BOLTI ELADÓ? Ne hallgassatok rájuk, amikor nyilvánvalóan szörnyen festetek egy összeállításban, de ők azt mondják, vegyétek meg, mert olyanok vagytok benne mint egy modell. Tudjátok ha az eladó elad valamit, ráírja a darab cimkéjére a kódját, így jutalékot kap azért hogy eladta, "segített" nektek.
Az emberek külföldön sokkal nyitottabbak az új dolgokra és a különleges stílusokra mint itt Magyarországon. Ha kimész az utcára valami durvában, megbámulnak, a hátad mögött sutyorognak, a bunkóbbja pedig kíméletlen megjegyzéseket vág a fejedhez, míg mások csak mosolyognak vagy nevetgélnek. Nem tudják hová tenni... Többnyire ez történik velem is, napi szinten. Azért látom az irigykedő pillantásokat és ezeken módfelett jól szórakozom :) Meg persze ha jó pasik néznek meg az se utolsó, és most nem az építőmunkásokról beszélek :D De inkább vagyok önmagam és utáljanak ezért, mint hogy színészkednem kelljen a szeretetükért. Úgyhogy továbbra is öltözöm ahogy öltözöm. Az emberek azt mondják, túl kirívóan öltözöm, de íme az én válaszom: vannak olyan emberek akiket nem érdekel a divat és mindig ugyanazt az (unalmas) farmer-póló kombinációt hordják. Na nekik nem javaslom az extrém ruhákat csak azért mert a divat éppen azt diktálja. Csak akkor nézhetsz ki jól, ha komfortosan érzed magad az adott ruhában, és illik az egyéniségedhez is. Véleményem szerint a változatosság gyönyörködtet. Azon tűnődöm, miért gondolnak az emberek valamit feltűnőnek ami csupán MÁS, egyedi. Ez a probléma Magyarországon (tudom van sok más is de ne térjünk el a divat tárgyától.) Úgyhogy nem csinálok belőle titkot h szeretnék külföldre költözni. Talán a ti látókörötöket is tágítom majd és ha csak egy ember véleményét változtatom meg az öltözködéssel kapcsoaltban és fel mernek venni valami újat a megszokott farmer-póló-converse-en túl, már elértem a célom :)
Kellemes időtöltést kívánok nektek a blogomon. Ha használnátok a képeim, kérlek írjatok előtte. Előre is elnézést a helyesírási hibákért, de az angol NEM az anyanyelvem. (A magyar az, de hé, tévedni emberi dolog, szóval nem felfalni :)) )
XOXO,
Lídia


Picture / Kép: Balázs Glódi, cotcot streetfashion, 2010.február 8.
Shoes: From the USA / Cipő: Amerikából
Coat / Kabát: Mango
Skirt / Szoknya: F&F
Pullover / Pulóver: Topshop
Neckband: Seamstress' Shop / Nyakbavaló (Szalag): Varrónők boltja
Hat / Kucsma: Vintage
2 comments on "My first post / Az első bejegyzésem :)"
  1. Ha eddig nem írt ide senki semmit akkor Én leszek az első :D

    ReplyDelete
  2. Hát köszönöm a kommentet :D

    ReplyDelete

Auto Post Signature

Auto Post  Signature