Top Social

Az emberek nem is sejtik...

Tuesday, June 14, 2011
... mennyi minden áll néhány színes kép mögött. Fogalmuk sincs hogy ahhoz hogy egy ilyen sorozat megszülessen, mennyi áldozatos munka szükséges. Mennyi nevetés, mennyi szomorúság, mosoly és könnyek. Amikor elkezdesz írni egy blogot még nem veszed olyan komolyan, aztán ahogy egyre több az olvasód, egyre inkább belejössz. De arra senki nem figyelmeztet hogy akár az egész életed megváltozhat azzal hogy felteszed magad a netre. Ahogy fokozatosan megismernek, megszeretnek, egyenesen arányosan kapsz negatív kritikákat és megnő az utálóid, ha úgy tetszik irigyeid száma. Nem ismernek, mégis ellenszenves vagy nekik, nem tettél nekik soha semmi rosszat, mégis fújnak rád. Egy idő után tétje lesz a dolognak, megismersz egyre több embert akik úgy szeretnek ahogy vagy és már nem akkor illeszkedsz egy közösségbe mert beolvadsz, hanem azért mert kitűnsz. Pár embert közel is engedsz magadhoz, míg néhányan lemorzsolódnak. Lesznek ismerőseid akiktől azért távolodsz el, mert azt hiszik, neked a blog az első és rájuk már nincs is időd. Ahelyett hogy veled együtt örülnének a sikereknek, inkább elfordulnak tőled. Nekem ez a blog az életem. Lehet hogy ez rengeteg embernek szánalmasnak tűnik. Én inkább azt vallom, hogy csak abban lehetsz igazán jó, amit szenvedélyesen szeretsz. Félgőzzel nem érdemes semmit sem csinálni.
Az ember sok mindent elvisel, ha úgy látja van értelme küzdeni. Eltűri hogy a rokonai azért szapulják, mert számukra értelmetlen tevékenységet űz. Eltűri hogy a munkahelyén azért fúrják mert a szabadidejében a blognak él. Eltűri hogy kirakják szennyoldalakra és mindennek elmondják pedig nem is ismerik. Eltűri hogy valaki akit annyira szeret szégyellje mások előtt amiatt ahogyan öltözik. És még nagyon nagyon sok mindent eltűr.
Én ezeket már mind átéltem és szerintem csak több lettem általa. A sok rossz dolog mind eltörpül amellett hogy az olvasók szeretnek, hogy tetszik nekik egy outfit, hogy azt mondják ötletesek a helyszínek, hogy tőlem kérnek stílus tanácsot. Amikor jön egy bíztató email hogy ne adjam fel, mert én inspirálom és az én blogom a kedvence.
Annyira vegyes érzelmek vannak bennem, néha teljesen összezavarodom, hogy ugyan mit is akarok én az élettől? Egyik percben még 100%-ig biztos vagyok benne, de a másikban elbizonytalanodom és inkább véget vetnék mindennek. Az eddig leírtak alapján pedig egyértelmű minden, hogy mégis megéri csinálni, hiszen mennyi jó dolog érhet egy bloggert! De ebbe csak az láthat bele aki szintén csinálja, és még az sem 100%-osan, hiszen ha nem velem történne, csak valaki elmesélné, biztos azt hinném ez csak egy jól kitalált hollywoodi klisé vicces fordulatokkal.
Néha azt hiszem valaki fent jól szórakozik azon hogy döntések elé állít majd figyeli hogy hogyan birkózom meg velük. Itt van az a pont hogy azt mondom elég és eldöntöttem melyik úton megyek tovább. Lehet hogy ez a könnyebb út, de emiatt senki sem hibáztathat. Lehet hogy rosszul döntök, és tudom hogy sokáig fogom bánni. Azt hiszem lezárult egy korszak, ami nagyon szép volt, nagyon sok boldog percet szerzett nekem, de egy idő után eleged lesz a sok drámából, a veszekedésekből, és csak simán meghátrálsz, elfordulsz majd továbblépsz. "Én könnyen továbblépek." ez az amit mindig mondogatok, de nehogy azt hidd hogy könnyű, nekem is épp olyan nehéz ha nem nehezebb. Elmondtam már ezerszer hogy nekem ért annyit hogy feláldozzak mindent, de van hogy a minden sem elég, sőt kevés.
Nem tudok többet mondani, csak azt hogy sajnálom, hogy igazad volt és önző vagyok. Remélem boldog leszel és magamnak is csak ezt tudom kívánni, mert ha együtt nem, akkor csak külön sikerülhet. 
END OF.
14 comments on "Az emberek nem is sejtik..."
  1. ó. remélem nincs nagy gond.:S

    ReplyDelete
  2. mi történt Lídia? mi a baj?=/=( mi zárult le?

    ReplyDelete
  3. az utolso mondat osszezavart mindent.
    akkor most mi is van, mi tortent?

    ReplyDelete
  4. pont amikor plastictinkerbellel voltál akkor mondtad h semmi sem akadályozhat meg h folytasd:/

    ReplyDelete
  5. Nem tudom, mi történt, de kitartást kívánok az elviseléséhez.

    ReplyDelete
  6. ÚÚÚÚÚRISTEN LÍDIA!!! Ha abba hagyod a blogolást úúúú én nem tudom mit csinálok, de ha más történt mi olvasók akik szeretünk melletted állunk és ha kell vigasz mi itt vagyunk! :))))

    ReplyDelete
  7. Te Lány. Nem ismerlek. Egy kicsit sem. Annyit látok belőled és a személyiségedből, amiket el-elejtesz morzsákként a képek mellé írt szövegekben. Látlak egy lánynak, akinek vannak önértékelési gondjai, akit fiatalabb korában a suliban nem szerettek annyira, nem volt népszerű, de vágyni vágyott nagy dolgokra. Nem hiszem, hogy megfelelően (azt értem ezalatt, hogy úgy, ahogy Te szeretted volna) értékeltek Téged a múltban. Most meg ugye itt a blogod, vannak követőid, törtetsz előre minden fronton, és szerintem ezt nagyrészt azért, hogy hozzájuss egy kis pozitív visszajelzéshez. Mert az, ha a párod mondja, vagy a barátaid, az nem mindig elég, mert ők biztos csak azért mondják, mert szeretnek, ugye. Tudom, hogy klisé az a mondat, hogy az internet nem a valóság. De mégis, megéri Neked? Megéri nemet mondani egy hús-vér emberre, ezért a pillanatnyi, mű sikerélményért? Ami ráadásul napról-napra eláraszt ugyanannyi negatív élménnyel, mint amennyi jóval? Úgy kérdezem ezt, hogy közben maximálisan megértem (vagy inkább csak sejtem, és nem dobok Rád követ érte) a benned lévő vágyat, hogy megmutasd magad, nekik, és magadnak is. De szerintem gondold végig, hogy mik azok a dolgok az életedben, amiket fel vagy képes áldozni ezért a blogért, és hogy biztosan megéri-e. Meg azt is, hogy milyen lenne, ha valaki Téged áldozna fel egy hasonló helyzetben.
    Ne haragudj, hogy okoskodtam.
    Gondolkodj.

    ReplyDelete
  8. aranyosak vagytok, de a blogolást semmiképpen nem hagyom abba. itt egy olyan konfliktus van, ami már hónapok óta húzódik de valahogy mindig meg lehetett oldani, de mostmár úgy érzem kevés vagyok hozzá.

    Pumpernickel bárónő: teljesen igazad van. a gond igazából az hogy itt nincs jó döntés vagy rossz döntés. ráadásul akárhogyan döntök mindenképpen fájni fog. ha nem most döntöttem volna el, akkor augusztusban jött volna ez el, addig van csak időm, de úgy látszik most megoldódott. mégis nem tudom miért szomorít ez el ennyire, meg kéne hogy legyek könnyebbülve, de nem vagyok, nagyon rossz... nem dönthetek úgy hogy ne fájjon és ami a legrosszabb hogy nem csak nekem fáj. bár lenne kézikönyv az ilyen helyzetekre.

    ReplyDelete
  9. Drága Lídia! Kitartást Neked. Vigasztaljon (bár egy komoly magánéleti válságban ez talán "sovány vigasz"), hogy nagyon sokan megszerettek. Én például az elején egyáltalán nem kedveltelek, komolytalannak gondoltam ezt az egészet, de aztán láttam mennyire kitartó vagy, és azt, hogy megfogadod az olvasók tanácsát. Tehát képes vagy fejlődni és megvan Benned az alázat. Mostanság már naponta nézem a blogod, van-e új bejegyzés. :) A poszthoz kapcsolódóan csak annyit, hogy az utolsó bekezdéshez hasonló gondolatokkal búcsúztam az első nagy szerelmemtől... Amikor az ember azt érzi, amit leírtál, piszok nehéz továbblépni. De a véleményem, tapasztalatom az, hogy muszáj. Szívből kívánok Neked minden jót. (Ui.: írtam mailt - szoknya - bár most elhiszem, hogy nem tudsz ezzel foglalkozni.)

    ReplyDelete
  10. Abbanehagyd... Bár azt hiszem a szöveg alapján, hogy mást hagytál abba (ott), na de fel a fejjel, és mindig a kitűzött célt kövesd.

    ReplyDelete
  11. Szio,
    Most irok elsonek kommentet. Mar reg akartam csak valahogy mindig kimaradt vagy amit irni akartam mar megirtam masok. Oszinten szolva enis meg anno a subba-n leltelek meg, es kacagni jottem fel mint gondolom oly sokan, de aztan ittragadtam. Nem is annyira a divat miatt. Mert nem igazan kovetem hanem csak azt hordom ami tetszik megha neha furi is es megneznek az emberek (mint teged is). Eleinte le voltam kicsit dobbenve, a kepek minosege es beallitottsaga miatt. De aztan jott a fotosod es parod is hogy ugy mondjam fejlodott e teren. Szoval egy rossz szavam sem lehet. Mindezt azert irtam le, hogy lasd hogy az elso honapokban se nem a divat, se nem a fotok miatt kovettelek naponta, hanem azert amilyen vagy. Tenyleg latszott hogy tiszta szivedbol csinalod es rengeteg idot aldozol a dologra. Meg valojaban a szovegek is nagyon tetszettek es ha mostmar tenyleg az oszinteseg mezejere leptem akkor bevallom az angol miatt is olvastam:))) Azaz vegig csak az angol reszt kovettem es ha hiszed ha nem tanultam is belole:D Pedig mar itt elek Skociaban masfel eve, de meg ugy latszik van mit tanulni:) Ahogy ertelmeztem, a baratoddal vannak gondjaid, es reszerol is megertenem a dolgot. Es tenyleg nem kellene feladd a blogot, csak mindenkepp masodik helyre keruljon, utana.
    Osszefoglalva: szerintem igy vagy ugy sokunknak segitettel valamilyen modon. Nekem angolba:D, mig masoknak tippekkel, otletekkel. Szoval koszi es gratula:)

    ReplyDelete
  12. Szia Lídia.
    én is most kommentelek neked először, pedig már legalább fél éve minden nap megnézem a blogod. az első perctől megkedveltelek, mert az életfelfogásoddal és a határozottságoddal engem is arra ösztönöztél, hogy legyek bátor, hogy vállaljam önmagam. hogy ne érdekeljen, mit gondol a tömeg. inspirálod az embereket. és akik nem tudnak elfogadni olyannak, amilyen vagy, azok nem érdemlik meg a szereteted. mert Te egy csupaszív lány vagy, ez kiderült :)
    úgyhogy végezetül csak annyit, hogy tarts ki, küzdj a céljaidért tovább, mert megérdemled, hogy elérd őket, és mi olvasóid/szeretteid/barátaid támogatunk :)

    ReplyDelete
  13. Cicalány: ez nagyon jól esik, már csak azért is mert sokan úgy vannak a blogommal, hogy egyszer ránéznek és elkönyvelnek valamilyennek és győz bennük az előítélet. De külön köszönöm hogy Te visszatértél többször is és tényleg időt szántál arra hogy jobban is megismerj. Örülök hogy megszeretted a blogot! Annyira boldoggá tettek a soraid, köszönöm! A szoknyás mailre visszaírok még ma ;)

    Miklós: Nem hagyom abba a blogolást, tudod hogy ez az életem! Annyira szeretem csinálni, ha valami elszomorít ez akkor is tartja bennem a lelket. Semmi pénzért nem hagynám abba. De köszönöm a biztatást, ha valaki hát én tényleg tudom hogy kitartással mindent elérhetsz. És én már elértem amiért ezt a blogot elindítottam: sok embert nyitottabbá, elfogadóbbá tettem, és itt önmagam lehetek úgy hogy nem kell színészkednem senki szeretetéért.

    zenobia_meszaros: dejó! a Párom mindig mondja hogy hirdessem magam online hogy tanítok angolul, de én csak barátoknak-ismerősöknek szoktam angolt tanítani, kicsit félek a dologtól. Nem Te vagy az első aki azt írja hogy a blogomat nyelvgyakorlás céljából olvassa, pedig magyar anyanyelvű, és ez fantasztikus! Ha anyukám meghallja, odáig lesz a boldogságtól (ő is), hiszen tőle tanultam meg angolul igazán, és így már látja hogy nem volt hiába. Az sem hogy ő annyi időt töltött azzal hogy tanítgasson, de az sem hogy blogolok: pedig az elején mennyit hallgattam hogy ez csak időpazarlás! Boldoggá tesz hogy ennyi embert taníthatok angolra, még úgy is hogy sosem találkoztunk :D Bevallom néha vannak olyan szövegek amikkel meggyűlik a bajom, sokat szótárazom meg töröm a fejem hogy egy mondat helyes-e nyelvtanilag, különösen azóta hogy az egyik magyar olvasóm írta hogy csak az angol szöveget olvassa. Nem csak nagyjából akarom átírni a magyar szöveget angolra, meg beírni a google translatebe, hanem hiteles fordítást adni, nehogy valami rosszul rögzüljön nektek. Azért biztosan így is előfordulnak hibák, szóval ne vegyetek készpénznek semmit :)) És én köszönöm hogy ezt megírtad és hogy olvasol!!!

    felderengőelmerengő: pedig írhatsz ám gyakrabban, minden egyes új kommentnek nagyon örülök! A bloggal ez lett volna a célom, inspirációt, ötleteket adni, és megmutatni hogy nem mindig a megszokott a jó. Örülök ha ez átjött! :) Köszönöm hogy írtál és biztatsz, az olvasók tényleg olyanok nekem mint a barátaim és szeretteim, nem hagyják hogy elcsüggedjek éss tartják bennem a lelket! A blogot továbbra is folytatom, újult erővel, már kész is az új bejegyzés :)

    ReplyDelete
  14. Lídia! Kitartás! Szorítok, hogy a gondok megoldódjanak.

    ReplyDelete

Auto Post Signature

Auto Post  Signature