Top Social

Unconventional short story / Rendhagyó novella

Monday, June 27, 2011
Today I thought I'd show you a short story I wrote recently. I know it's not about outfits and style again, but it's something quite personal, so I hope you will appreciate it :) I chose a couple of songs too that I listened to a lot these days, they really describe my mood nowadays, they were on my playlist when I wrote the story too.

Ma arra gondoltam megmutatom ezt a rövid történetet amit én írtam nemrég. Ez most megint nem szettekről és stílusról fog szólni, de elég személyes, úgyhogy azért remélem értékelitek majd :) Gyűjtöttem hozzá pár zenét is amiket mostanában sűrűn hallgattam, nagyon leírják a hangulatomat, ezek voltak a playlisten akkor is amikor a novellát megírtam.

The characters in the story are fictional, any accordance to reality is a coincidence.


The girl was sad. It happened to them a couple of times already, so many times in fact, though they could solve them still. But now she felt that this was their last argument. Previously they shouted „It's over!” at eachother so easily. But this recent one was rankling because none of them said the final word, they just said goodbye like they used to, or well, they didn't because somewhere inside they felt that this will be the last goodbye. But they didn't fight against it. They were already tired of the arguments, the drama. Maybe it will be the best like this...
The first couple of hours were easy, almost liberating. But then she was haunted by all the shared happy moments. She ousted these thoughts furiously, saying „It's enough! It just doesn't worth all the sacrifices...” That's how the first day passed, separately, but at night it was clear that she was really yearning about what happened, because she was dreaming about meeting again and everything felt like before. They were so happy! Like they have never argued ever. In your dreams, things seem so idyllic and perfect. It's a shame that when the morning comes, you slowly realize that you just imagined everything and the feeling of pain rushes through your veins into your heart. The girl tried to sleep back desperately, hoping she can relive these beautiful moments.
Of course she couldn't. She sat up in her bed and wiped her eyes. She wasn't crying, she couldn't, maybe she wasn't even considering how much she could lose... on the outside she was calm, but inside she was pretty much distracted, whenever she experienced such a trauma, her heart was beating so intensely. Like it never wanted to stop, just like after a tiring run. And throughout that day, whenever she remembered what happened, her heart started it again. Only the night and her dreams could give a shelter... Luckily she found life-saving routine tasks, these kept her busy and made her forget the problems, with the help of these she could survive the first day. It was a sad and boring 24 hours. If she didn't check her phone a 100 times, then she didn't check it at all... but she didn't press the little green button. She was waiting for the familiar tune. She could hear it in her head, she was crooning it all day, but she didn't believe it that it will really sound. When the night came, she wasn't surprised at all to dream with him again. On days like these people try to solve the unsolveable in their dreams. In our dreams we often try to solve conflicts, sometimes in the strangest ways. This dream was pleasant, calm and idyllic again.
The ruthless morning came again, the girl startled out of her sleep and she was despaired to experience that nothing changed. It has been 48 hours since they have spoken. She knew and felt that he was feeling sorry too for what happened and that he would like to make it right. But she was holding on still. She was busy with her chores on the second day too, she tried to focus on these and on the people who still loved her, but she knew she needed a little space, to walk alone, she may hurt someone in a mood like this. She took a walk in the neighbourhood, while continuously crooning the ringtone in her head, but the telephone just didn't want to ring. That day passed crawling, the night was the redemption. The dream was almost exactly the same. The girl let it fool her that it's reality, and she woke up sadly with the familiar rushing heartbeat feeling troubled.
It has been 3 days now that this feeling is torturing her... will it ever roll by? She can only hope so. The 3rd day was passing by unbearably slow. It wasn't a pleasant day anyway, just like Fate arranged it so miserably and nothing ever turned out in a good way. By the evening of the 3rd day there were so much tension accumulating in the girl that she was incapable to handle it elseways, she did something she was not used to... tears rolled down on her face and she started to cry, she was so powerless that she couldn't do anything, because it would be the best (for everyone) to let go. She wished she wasn't so selfish, then this would be the motivation to move on. She would have done anything though, if she heard the familiar tune on her phone and the voice on the other side telling her everything will be OK, calming her down, not to be so scared and everything was just a joke. That everything is all right. But he didn't call, the tears dried, the 3rd day passed, she dreamed again.
On the 4th day when she woke up with her heart heavily pulsating, she decided to quit it. She will try to feel herself good and she will pretend like everything was fine. And they will meet at night, no matter what. She spent her day believing in this, though there were times when she felt miserable and she thought it's nonsense and it's not worth it to believe that it will change, like nothing wrong happened. But she carried on and when the sun went down she stepped out in the night. She didn't press the little green button, her phone wasn't ringing. She just departed. She was convinced to make it right. She would go to their place, where they have spent so many nights together. Maybe he is feeling it too and he would be there. For a second she was considering to stay, what if he was thinking the same and he would come to her, so she took a walk in the park nearby. She remembered how many wonderful nights they have spent there too... but now noone was there. So all alone at 22 PM she left the park and by 22:45 she got to their old place. There wasn't a soul there. But the girl was not afraid for a second, though on her way she was held up by policemen not to go there because the neighbourhood was dangerous. The girl told the story to the policemen in a few words, so they let her go with a smile, though they warned her to be careful. A long way led to the little bench, but she drifted confidently towards it, she knew he would be there. She was quite surprised when she didn't find anyone there at 23:00 PM. She laid down on the bench and tucked herself in with her coat. It was a stuffy, hot night, but she was shivering. She considered every possibilities. She came so far so late, she mustn't procrastinate not a single minute, she has to take action now.
She wrote a message. „This place is so quiet tonight. Even the anglers find it weird :)” Send...... and the waiting began. She just kept on waiting. No answer. „He is not writing back for a minute. Did he get it? 2 minutes have passed... does he consider the fact to call me? Nothing is happening for 3 mins. Maybe he is thinking about some funny answer. He just doesn't reply for 5 mins. I wish he showed up in the dark. The minutes were rushing by. It has been 10 minutes now I sent it. Maybe he is asleep already, he might be bored. I don't blame him... maybe he was busy with his life-saving chores too. 12 minutes. Maybe I should go home. But it's so dark here... I wonder what this noise is. Am I imagining? The frogs are so loud. I can't hear a thing. I wish they could just shut up once for a minute. What is this deep sound?” The girl threw her coat off, she sat up on the bench and kept looking behind her back. Everywhere she was looking, she could only see reed and water, she could only recline upon her ears. And her heart... that said he is near... because it was beating so loud again. And then she was pretty sure she is hearing the familiar deep sound of the engine and the crumbling sound of the pebbles under the wheels. It wasn't long until she saw him, he came! He got out of the car, walked towards her and sat besides her on the bench. They didn't look at eachother. They were just smiling. This didn't believe that they were here again, together. She was scared that if they look at eachother, he will fade again like in her dreams... He told her that she might not believe it where he was... the girl asked him with bated breath: „Where?” When she got the answer that he was at the park, where she lived, she couldn't say a word. She was just laughing. Is it possible they were thinking the same? And in such a different way? This was so typical for their relationship. They resembled to eachother in so many things that it was almost scary, but besides that they always found something that they differed, and these were those stuff that usually made them argue and it always seemed that this will be the end because they can't solve it. But they always solved it. Just like now, because they are sitting together on the bench. They are smiling. They don't say a word. But deep inside they know...

A történet szereplői kitalált alakok, a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve.


A lány szomorú volt. Sokadszor fordult már velük ez elő, olyan sokszor, habár eddig mindig megoldották. De úgy érezte ez már az utolsó ilyen vitájuk volt. Máskor olyan könnyen vágták egymás fejéhez hogy vége. De ebben a mostaniban pont az volt olyan elkeserítő hogy egyikük sem mondta ki, csak elbúcsúztak ahogy szoktak, azazhogy mégsem, belül mintha érezték volna hogy ez az utolsó lesz. Mégsem küzdöttek ellene. Belefáradtak már a sok vitába, a drámába. Talán így lesz jó...
Az első pár óra könnyű volt, szinte felszabadító. A lányt aztán elkezdték kísérteni az együtt töltött boldog percek. Ezeket a gondolatokat dühösen elhajtotta, mondván „Elég volt! Nem éri meg ez a sok áldozat...” Így telt el az első nap külön, de éjjel kiderült hogy a lány nagyon is bánja ami történt, álmában újra találkoztak, olyan volt minden mint előtte. Olyan boldogok voltak! Mintha sosem veszekedtek volna. Az álmokban minden olyan idilli és tökéletes. Kár hogy mikor eljön a reggel, fájdalmasan hasít belénk az érzés hogy csak képzeltük. A lány is kétségbeesetten próbált visszaaludni, hátha még átélheti ezeket a boldog perceket. Persze nem sikerült. Szomorúan felült az ágyban, megdörzsölte a szemét. Nem sírt, nem tudott sírni, talán fel sem fogta még mit veszíthet... Kívül nyugodt volt, belül viszont nagyon is zaklatott, amikor ilyen trauma éri mindig hevesebben ver a szíve. Mintha sosem akarna elállni egy kimerítő futás után. És egész nap, amikor csak eszébe jutott, újra kezdte. Csak az éjjel nyújthat menedéket és az álmok... Szerencsére talált életmentő rutinfeladatokat, ezek kicsit elterelték a figyelmét a problémákról, ezek segítségével próbálta meg túlélni az első napot. Szomorú és unalmas 24 óra volt. Ha 100x nem nézett rá a telefonjára, akkor egyszer sem... mégsem nyomta meg a kis zöld gombot. Várta hogy majd megcsörren az ismerős dallam. Szinte hallotta a fejében, ezt dúdolta egész nap, de maga sem hitte el hogy megszólal. Mikor eljött az éjjel, már meg sem lepődött hogy ismét vele álmodik. Ilyenkor az ember álmában próbálja meg megoldani a megoldhatatlant. Álmainkban sokszor próbálunk konfliktust rendezni, néha a legfurcsább módokon. Ez az álom is kellemes volt és nyugodt, idilli.
A reggel kíméletlenül eljött ismét, a lány felriadt és kétségbeesve tapasztalta hogy semmi sem változott. 48 óra telt el azóta hogy beszéltek. Tudta és érezte hogy a másik is bánja ami történt, hogy szeretné helyrehozni. De még kitartott. Elfoglalta magát a 2. napon is, próbált a teendőkre koncentrálni és azokra akik szeretik, de tudta hogy jobb ha egyedül sétál egy kicsit, csak megbántana valakit ebben a hangulatban. Sétált egy pár kört a környéken, közben rendületlenül dúdolta a csengőhang dallamát, de a telefon csak nem akart megcsörrenni. Lassan, vánszorogva telt el az a nap is, megváltás volt az éjjel. Az álom megint szinte ugyanaz volt. A lány hagyta magát becsapni hogy mindez valóság, reggel pedig megint szomorúan ébredt az ismerős zaklatottsággal és szívdobogással.
Már 3. napja kínozza ez az érzés... elmúlik vajon? Csak reménykedni lehet. A 3. nap már szinte elviselhetetlenül lassan telt. Ez a nap amúgy sem telt valami kellemesen, mintha az égiek is összeesküdtek volna, hogy ez a nap csak rossz lehet és semmi nem akart sikerülni. A 3. nap estéjére már annyi feszültség halmozódott fel a lányban, hogy képtelen volt máshogy levezetni, olyat tett, amit nem szokott, csak ritkán... pár könnycsepp gördült le az arcán és sírni kezdett, tehetetlenségében, hogy semmit nem tehet, mert az lenne a legjobb ha elengedné. Mindenkinek. Bár ne lenne olyan önző, akkor ez motiválná a továbblépésben. Bármit megtett volna ha meghallja az ismerős dallamot, a vonal másik felén pedig az ismerős hangot, aki azt mondja nem lesz semmi baj és ne féljen, ez az egész csak vicc volt. Tévedés, mert igazából minden rendben. De most sem telefonált, a könnycseppek felszáradtak, eltelt a 3. nap, éjjel ismét álmodott.
Negyedik nap mikor megint a lassan megszokott szívdobogással ébredt, úgy döntött, véget vet ennek. Megpróbálja jól érezni magát és úgy tesz mintha minden jó lenne. Este viszont találkozni fognak, bármi is legyen. Az egész napját ebben a hitben töltötte, bár voltak pillanatok hogy elkeseredett és azt gondolta, badarság és nem érdemes hinni abban hogy minden jó lesz mintha semmi sem történt volna. Mégis kitartott, és mikor besötétedett, ő elindult. Nem nyomta meg a zöld gombot, nem csörrent meg a telefonja sem. Csak elindult. Szilárd meggyőződéssel hogy ma minden megint jó lesz. Elmegy a közös helyükre ahol annyi éjszakát töltöttek már el együtt. Hátha ő is megérzi ezt és ott lesz. Egy pillanatra az is megfordult a fejében hogy mi van ha ő is így gondolkodik, és eljön hozzá, így tett egy sétát a közeli parkban. A lánynak eszébe jutott mennyi szép estét töltöttek itt is... de most nem talált itt senkit. Ezért aztán elindult a vaksötétben, egyedül este 10kor. ¾ 11re oda is ért. Egy lélek sem járt azon a helyen. A lány mégsem kezdett félni, habár odaúton még rendőrök is megállították hogy ne menjen arra mert veszélyes a környék. A lány elmesélte a rendőröknek pár szóban a történetet, mire azok mosolyogva elengedték, bár óva intették hogy azért legyen óvatos. Hosszú út vezetett még a jól ismert kis padhoz, de a lány szilárd léptekkel haladt, tudta hogy ott lesz. Meg is lepődött mikor nem talált ott este 11kor senkit. Lefeküdt a padra és betakarta magát a kabátjával. Fülledt este volt, mégis reszketett. Minden eshetőséget lejátszott agyában, majd arra jutott ha már ilyen messzire eljött ilyen későn, nem késlekedhet egy percet sem, most kell cselekednie. Írt egy üzenetet. „ Csendes ez a hely ilyenkor. A horgászok is furcsállják :)” Küldés......... és várt. Csak várt. Nem jött válasz. „Már 1 perce nem ír. Vajon megkapta? Eltelik 2 perc... Vajon gondolkozik hogy hívjon? Már 3 perce semmi sem történik. Vajon hasonlóan vicces válaszon töri épp a fejét? Már 5 perce nem reagál. Milyen jó lenne ha megjelenne egyszer csak a sötétben. A percek szinte száguldottak. Már 10 perce nem kapott választ. Talán alszik már, biztos kimerült. Nem hibáztatom. Biztosan őt is lekötötték az életmentő rutinfeladatok. 12 perc. Talán haza kéne menni. De olyan sötét van... Vajon mi ez a zaj? Képzelődöm? Olyan hangosak a békák. Nem hallani tőlük semmit. Bárcsak most az egyszer elhallgatnának! Mi lehet ez a mély, búgó hang?” A lány ledobta magáról a kabátot, felkelt és hátrafelé tekintgetett. Körös körül mindenhol nád és víz volt, csak a fülére hagyatkozhatott. És a szívére... ami azt súgta közel van... mert megint nagyon hevesen vert. És akkor már egészen tisztán hallotta az ismerős búgó motorhangot és a kavicsok morzsolódását a kerekek alatt. Nemsokára pedig meglátta, ő volt az, eljött! Kiszállt az autóból és leült mellé a padra. Nem is néztek egymásra. Csak mosolyogtak. Még akkor sem hitték el hogy megint itt vannak, együtt. Attól félt, ha egymásra néznek, újra köddé válik majd az élmény, mint az álomban... Elmesélte a lánynak hogy valószínűleg nem fogja elhinni, honnan jött... a lány lélegzetvisszafojtva kérdezte: „Honnan?” Mikor azt a választ kapta hogy tőle, a parkból, szólni sem tudott. Csak nevetett. Ennyire egyre gondoltak volna? És mégis ennyire különbözőt? Ez jellemző is volt rájuk. Annyi mindenben hasonlítottak, hogy már szinte ijesztő volt, de emellett mindig találtak valamit amiben különböztek, ezen pedig általában ölték egymást és úgy tűnt ez lesz a vesztük és nem tudják megoldani. De mindig megoldották. Ahogy most is, hiszen itt ülnek egymás mellett a padon. Mosolyognak. Nem szólnak, nem néznek egymásra. De belül tudják...

4 comments on "Unconventional short story / Rendhagyó novella"
  1. Szervusz,Lídia
    Nagyon szép ez a novella. Engem egy részt megríkatott,másrészt elgondolkodtatott. a párom és én pont ilyenek vagyunk mint ez a pár. és most kb. 10 perce vagyunk túl azon a vitán, ami kisértetiesen hasonlít a leírtra. talán az utolsó, talán. És én csak remélni tudom, hogy lesz olyan szerencsém, mint a főszereplőnek, és a szerelmem hozzám is visszatalál.
    Azt hiszem szebb novellát nem is írhattál volna, és hihetetlen hogy éppen most olvastam el, éppen ezt.

  2. Kedves felderengőelmerengő! :)
    Köszönöm hogy írtál :) Én úgy érzem meg lehetett volna jobban is írni ezt a történetet, például helyenként felfedeztem szóismétlést, de ahogy hirtelen megszállt az ihlet és amennyire feldúlt lelkiállapotban voltam, azt hiszem ez a legjobb amit tudtam alkotni :) Örülök ha mégis tetszett! Megmutattam valakinek aki nagyon közel áll a szívemhez és Ő azt mondta nem jöttek át belőle az érzések, ami egy picit elkeserített... azt mondtam neki írjon jobbat... és írt!!! megírta a történetet a másik szemszögből és egyszerűen fantasztikus lett! Lehet hogy inkább azt kellett volna kiraknom, de nem tudom az olvasóim nem tartják-e elborultnak ezeket a személyes posztokat... mit gondolsz, szerinted kirakjam? Ha egyvalaki szívesen olvasná már megfontolom hogy kirakjam :D
    Kívánok neked kitartást ehhez az állapothoz, tudom hogy nehéz... :( Remélem visszatalál hozzád a Szerelmed! Ha gondolod, küldd el neki a novellát. Vagy ha érdekel a másik szemszögből, kirakom azt és küldd el neki a pasis változatot. Hátha őt is megszállja a romantikus hangulat ;)
    Annyira örülök hogy megtalált Téged ez a pár sor, átérzed és értékeled! Köszönöm!

  3. Szia,
    én mindenképpen kíváncsi lennék a másik verzióra is, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.
    az apró hibák, szóismétlések nem vettek le a sztoriból, hiszen azt írtad le, amit éreztél, és ez fontosabb. engem ezért is ütött szíven, szerintem átjöttek az érzések :)
    szerintem el fogom küldeni Neki valamelyik/ mindkét történetet, talán hatással lesz rá.

  4. Ugyan ez történt velünk is, csak a végén a happy end nem jött össze:( És 3 hete szakítottunk. Nagyon tetszett, és a másik verziót is elolvasnám:) Szép lett:) puszi


Auto Post Signature

Auto Post  Signature