Top Social

Mai gondolat

Monday, September 3, 2012

Amikor az emberek megismernek egy kicsit közelebbről, mindig az a benyomásuk, hogy nem olyan vagyok, mint egy tipikus 23 éves. Tegnap is azt mondták nekem, hogy nem értik, honnan jön belőlem ez a túláradó energia, lelkesedés, olyan, mintha kicsit komolytalan lennék. Hogy néha egy kisgyerek benyomását keltem, aki mindig pörög, mindig kíváncsi. Nem először hallom ezt, és most kicsit elgondolkodtam. Jobb az, ha már nem tudjuk, hová tűnt a bennünk élő gyerek, mert annyira lefoglal a stressz, a rohanás, a komoly dolgok hogy elfelejtjük élvezni az életünket? Tényleg annyira fontos azon agyalni, hogyan harácsoljunk össze még több tárgyat, még több pénzt, hogyan hajszoljuk még inkább túl magunkat? A kifogás pedig mindig ugyanaz... most kell tenni azért, hogy a jövőben jól éljünk. Persze... és ha sosem jön el a várva várt jövő? Ha a mai napunk volt az utolsó? Mit szeretnénk, hogyan emlékezzenek ránk? Egy olyan emberre, akinek mindig a munka és a pénz volt az első, vagy egy olyan emberre, aki törődött másokkal?
Nem értem és soha nem is fogom megérteni azokat az embereket, akik túl komolyan veszik az életet, egy jobb életért küzdenek, miközben elfelejtik észrevenni azt, ami az életben igazán fontos. Aztán felébrednek 50-60 évesen hogy elszállt felettük az idő, de most már késő visszahozni azokat a perceket, amiket kihagytak, mert túl sok dolguk volt. Ismerek egy ilyen embert, tragikus egy sors, pedig milyen fényesen indult minden... Összejött a lakás, nyaraló, több milliós autó, szép feleség és gyerekek... de nem állt meg soha egy percre ezt élvezni, mert mindig több és több kellett. A családi programokat kihagyta, a pénze meg a tárgyai után rohant nap mint nap. Kezdett kiégni, majd az alkoholba menekült. Aztán egy nap felébredt, hogy elhagyta mindenki, egyedül maradt és nincstelenül.
A kocsid meg a házad nem takargat be éjszakánként, a pénzeden vehetsz sok kincset, de rájössz, ez soha nem fog kielégíteni... mert veszel valamit, aztán megunod, kell majd egy újabb és ennek sosem lesz vége, de ha a kapcsolataid ápolod, a saját lelked is megnyugvást talál.
Lehet engem szeretni, utálni, de nem tudok más lenni, emiatt pedig nem fogok lelkiismeret-furdalást érezni. Aki szeret, elfogad ilyennek és eszerint bánik velem. Aki pedig nem, nos, az sem baj, ha valami tanulságot leszűrtem eddigi életem során, hogy kár ragaszkodni olyan valamihez, ami mindig kicsúszik a kezem közül.
"Ne hiányolj senkit a múltadból! Okkal nincs benne a jövődben..."
5 comments on "Mai gondolat"
  1. Mindenki maga dönti el, melyiket választja, tudod, ha másra nem, hát elrettentő példának is jók egyes emberek :]

    ReplyDelete
  2. Én kicsit ezért is próbálok "élj a mának" életmódot folytatni. Egyszer élünk, az idő pedig gyorsan halad...

    ReplyDelete
  3. Az a baj, hogy nem helyes ilyen sarkosan ítélkezni emberek fölött. Nem kioktatásnak szánom, de nagyon fiatal vagy még ehhez, és nagyon úgy állítottad be ezzel a bejegyzéssel, mintha minden csak fekete meg fehér volna. Én soha de soha nem fogom elítélni pl a szüleimet, akik kidolgozták a belüket, és elvesztették az addig barátnak mondott embereket azért, hogy nekem tudjanak félretenni lakásra, autóra stb. Nekik, és egyébként nekem is ez okoz megnyugvást. Hogy tettem valamit a holnapért, hogy törődünk azokkal akiket szeretünk. Te a kapcsolataid ápolásával fejezed ezt ki, ők pedig ezzel. Hogy igenis mindig jobbat akarnak, igenis mindig többet akarnak nekem-nekünk-a családnak. És ketten hozták létre amink van, nem igazán kaptak támogatást sehonnan. Értem, amit te írtál az ennek a véglete, amikor a végén valaki egyedül kezdi és egyedül is marad, de egyáltalán nem ez jellemző az emberek többségére. Vannak ilyenek is persze, meg céltalan hippik is, akik tényleg csak az élj a mának létezik. Ez a 2 véglet. És szerintem nem az a 2 amit te bemutattál.

    ReplyDelete
  4. Craptrash: Ez így igaz :)

    Marcsi: Jól teszed, nekem is ez a filozófiám, megtalálni az adott percben a szépet.

    Zsófi: Nem is mondtam, hogy ítéld el őket, sőt, ők csinálják jól. Megtesznek mindent a családjukért. Összetartanak. Az általam leírt személy viszont magának gyűjtöget, magára gondol, más nem számít, csak a pénz és a tárgyak. És nem gondol arra, ő kinek fontos, a kapcsolataiért milyen áldozatot hozzon. Az ilyen embereket nem fogom megérteni soha.

    ReplyDelete

Auto Post Signature

Auto Post  Signature